A falut körülvevő hegyes-erdős határ szántásra nem volt alkalmas. Még 1737-ben is erdő borította majdnem az egész határt. A lakosok faszén-égetésből éltek, a szántóterületet erdőirtással bővítették.

Az 1930-as években már földművelésből élt a falu többsége, 402 fő őstermelő élt itt. Fő terményük a búza, árpa, zab, zöldtakarmány és a burgonya volt. A község határában több kőbánya volt üzemben. A falu a táj egyik kőfaragó központja volt. Így a népi építkezést is ez az anyag határozta meg, ennek emlékét több ház is őrzi Tarnaszentmárián. A huszadik századi nagy útépítésekhez, lakóházak építéséhez innen is termeltek ki követ, ennek maradványa a még ma is látható kőbánya. Kitermelés ugyan már régóta nem folyik, de a kőbánya csupasz falai még ma is szembetűnően magasodnak fel a falu határában.

196o-1966 között a faluban a “Petőfi MgTSz” működött a településen, ami 1967-ben a verpeléti “Dózsa MgTSz”-be olvadt.

Jelenleg az elöregedő falvak közé tartozik. A falut mintegy 260 fô lakja, kisebbségi népcsoporthoz tartozó nem él itt. A gyerekek busszal járnak naponta a közösen üzemeltetett verpeléti iskolába. A házak közül mintegy 20 db más területeken élők birtokában van, nyaralónak használják. Jelenleg is vannak eladó házak.

A község víz-, villany-, gázvezeték- és telefonhálózattal rendelkezik. A helyi vízmű az önkormányzat tulajdonában áll. Útjai aszfaltozottak vagy portalanítottak. A járdák mindenütt kiépítésre kerültek. A csatornahálózat építése a következő évek feladatát képezi.